Személyi edzőink

Bíró Gergő

Bíró Gergő


SZEMÉLYI EDZÉS ÁRAK

1 személy 7.000 Ft/alkalom
2 személy 6.000 Ft/fő/alkalom


 

Bíró Gergő fitness és életmód tanácsadó vagyok.

A sport mindig is központi helyet foglalt el az életemben. 10 éves korom óta versenyszerűen sportolok és táplálkozok, ami önfegyelemre és nagyfokú türelemre tanított meg. Amíg más korombeli gyerekek a sportot hanyagolták, addig én az edzőteremben éreztem otthon magam. Minden reggel azzal a céllal keltem fel, hogy az országot képviselve ketrecharcos leszek és tenni is akarok érte.
Ennek okán kezdtem el gyerekkoromban grapplingezni, majd brazil jitsuval foglalkozni. A földharc jelentette innenstől kezdve mindig is az alap sportot számomra.
Évről évre éreztem, hogy fejlődöm technikailag, azonban nem csak ügyes akartam lenni hanem erős is. A napi edzéseket kibővítettem plusz egy óra konditermi erősítéssel. Mivel előtte nem végeztem erősítést a technikai tudásom erővel párosult. Amikor elég érettnek éreztem magam és magabiztos földharc tudást szereztem, elkezdtem az állóharc részét is a sportnak beiktatni.
Felnőtté válásom nem csak azt jelentette hogy elmúltam 18 éves, hanem azt is hogy megmérettethettem magam a felnőtt versenysportban. Az első versenyeimen olyan szintű erőkülönbséget éreztem az ellenfeleimmel szemben, hogy ez nem csak plusz löketet adott, de folyamatosan adrenalint éreztem magamban, újra és újra ketrecbe akartam lépni bizonyítani. 2012-től folyamatosan jöttek a versenyek és a nagyobbnál nagyobb sikerek. Minden szabadidőm a munka mellett egy lapra tettem fel, edzettem hajnalban munka előtt és edzettem munka befejeztével munka után. Minden napom így telt a vasárnapot kivéve, a motivációm nem hagyott alább. Amatőr szinten több szervezetnél is Magyar bajnok lettem, majd ezt követően a professzionális szinttel kezdtem ismerkedni, már nemzetközi vizekre is evezve hazámat képviselve. A legnagyobb sikerem 2015-ben volt, amikor az IKF szervezeten belül Magyar válogatottként világkupa győztes lettem.
A csúcsra menetelésem egy horror sérülés következtében megrekedt, amikor az alkarom darabokra tört egy verseny következtében. A lábadozásom alatt jobban próbáltam a testemre odafigyelni a táplálkozástudományon keresztül, hogy ne hanyagoljam el a testem sportolás nélkül. Bő egy év lábadozás után ismét ketrecbe léptem, azonban úgy éreztem hogy az egészségem fontosabb. Mivel a sportot nem szerettem volna elengedni, ezért a táplálkozástudományt kihasználva kezdtem a saját testem alakját formálni. Meggyőződésem, hogy a helyes táplálkozás nélkül nem tudtam volna ennyire gyorsan felépülni. A versenysportot elengedve a mai napig hobbi szinten űzöm a küzdősportot, azonban a sérülésem alatt volt időm átértékelni az életem.
Fokozatosan áttértem az egészséges táplálkozás világába és jelenleg is ezzel foglalkozom. Szeretném, ha minél több emberhez eljutna az, hogy az vagy amit megeszel nem csak egy szálló ige, hanem tényeken alapul. Az egészségügyi megbetegedés nagy része a helytelen táplálkozás következtében jön elő. Természetesen a sport vagy mozgás nélküli élet is párosul hozzá. 2019-ben a világon megjelent Covid fertőző betegség is jól szemlélteti, ha valaki sportos életmódot folytat és egészségesen táplálkozik, akkor jóval kisebb az esélye annak hogy a betegség teljesen lenyomjon.
Fontosnak tartom a sportolást és meggyőződésem, hogy rengeteg múlik azon hogyan végezzük el a gyakorlatokat. Nem a gyorsaságon és a feladatok hamarabbi befejezésével tudunk gyorsabban fejlődni, hanem a pontosan és szabályosan végrehajtott gyakorlatsorral. Fontos megjegyeznem, hogy nem egy általános edzésterv alapján dolgozom a vendégekkel, hanem egy személyre szabott egyedi edzéstervvel, amit egy előzetes állapotfelmérést követően állítok össze a változatosság elérése érdekében. Amennyiben a magyar nyelv nehézségei miatt nem mered magad kipróbálni nem magyar vendégként, abban az esetben angol nyelven is állok rendelkezésedre hogy ne okozzon nehézséget az életmód váltás.
Köztudott, hogy az elérni kívánt eredmény 70%-ban függ az étrend összeállításán és 30%-ban az edzésen. A vendégeim számára a megfelelő étrend összeállításában is segítséget nyújtok, így az alapot is megteremtve a kitűzött cél maximális eléréséhez. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a célok megvalósításán túl fontos az oda vezető úton ne csak a szenvedést érezzük, hanem találjunk olyat amiben kiteljesedünk és boldogsággal tölt el. Ehhez a testi-lelki egészségre van szükség, amiben kettő meghatározó dolog tud segíteni: Bíró Gergő és a Royal Class GYM
Célom az, hogy akik változtatni szeretnének életmódjukon segítséget nyújtsak a céljaik elérésében. Hiszen az egyetlen korlát ami előtted áll, Te magad vagy!
Pusztai Bálint

Pusztai Bálint


SZEMÉLYI EDZÉS ÁRAK

1 személy 7.000 Ft/alkalom
2 személy 6.000 Ft/fő/alkalom


 

Pusztai Bálint vagyok lassan több mint 10 éve foglalkozom testépítéssel. 2010 óta napi rendszerességgel járok le a „toldiba”, szinte már otthonomnak mondhatom.
Simon Tamás IFBB világbajnoktól van/volt szerencsém elsajátítani a sport fortélyait, technikáit. Hihetetlen odaadással kíséri a pályafutásom a mai napig.

Magam is fanatikus módon bújom a könyveket, honlapokat, elemzem az edzős videókat, és vizsgálgatom az étrend táblázatokat. Szeretek vendégeimnek változatos edzéseket tartani és szakmailag a lehető legtöbbet átadni.

Mióta személyi edzőként is tevékenykedek sokféle céllal és problémával találkoztam vendégeimen keresztül. Volt, aki izmosodni, volt, aki fogyni szeretett volna, miközben feszes és szép marad a bőre. Ezen felül dolgoztam együtt gerincsérvben, csontritkulásban és egyéb ízületi fájdalomban szenvedő, ám de sportolni vágyó emberrel, segítettem már cukorbeteg és inzulinrezisztenciában szenvedő nőn/férfin. Sikerült mindenkivel megtalálni a közös hangot és a neki megfelelő intenzitású edzést. Számomra a rehabilitálandó, speciális problémával érkező vendégek a legmotiválóbbak. A „toldis” jó hangulatnak köszönhetően könnyen indul el az ember edzeni, kikapcsolódni akár egy nehéz nap után is.

Mára a mindennapjaimat teszi ki ez a sport, napi 24 órában jelen kell lennem, előre tervezni. Az életem része helyett talán az életem lett. 2018 óta versenyzőként is rengeteg új tapasztalatot szereztem különösen a verseny felkészülés és versenyzés terén, valamennyi magyar versenyen indultam és dobogós helyezéseket értem el, legbüszkébb a Fittparádé versenyen elért 2. helyezésemre vagyok.

Célom, hogy minél tovább ezt az utat kövessem rendíthetetlenül és átadjam tudásomat másoknak, Nektek.

Álom, Alázat, Akarat, Önfegyelem, Odaadás, Fájdalom, Kitartás, Áldozatok- EZ A TESTÉPÍTÉS!

Simonné Konstancia

Simonné Konstancia


SZEMÉLYI EDZÉS ÁRAK

1 személy 12.000 Ft/alkalom
2 személy 8.000 Ft/fő/alkalom


 

Sziasztok, Simonné Konstancia vagyok, 22 éves. Kiskorom óta mindig is nagy szerepet töltött be a sport az életemben, de 3 éve találtam rá arra, ami igazán megdobogtatja a szívem.

Eleinte a versenyzés nem volt célom, egyszerűen csak élveztem a nagy súlyok és vasak társaságát. Majd 2018 szeptemberében egyik pillanatról a másikra változott meg az egész életem. Az első szezonom tavasszal egy 2. helyezéssel indult, DE az volt az a pillanat, ahol bebizonyosodott bennem, hogy ez az én utam, es ott vagyok, ahol lennem kell. Leírhatatlan az, amit akkor ott a színpadon átéltem.

Következő versenyem a BLADE SPORT KUPA WBPF EB Kvalifikációs verseny volt, ahol sikerült aranyérmet szereznem a Sport physique kategóriában, valamint az Abszolút bajnoki címet is, majd rá 2 hétre pedig az Európa bajnokságon is megnyertem a kategóriám. Őszi szezonom pedig egy Világbajnoki 2. helyezéssel zártam kint Dél-Koreában.

Rengeteg mindent tanított nekem ez a sport, de egyvalamit bebizonyított, ha az ember valamit igazán szeretne és benne van az akarat a hitt és keményen dolgozik érte elérheti a legnagyobb álmát is, mert lehetetlen nem létezik! Én már tudom!

A saját példám és tapasztalatom alapján szeretnék segíteni mindenkinek, aki több önbizalomra vágyik, nem hisz eléggé önmagában vagy könnyen feladja az álmait.
Ha készen állsz az elkötelezettségre, hogy megvalósítsd a céljaidat, akkor keress fel bátran. Szakszerű útmutatásokkal, személyre szabott edzéstervvel, étrenddel, hasznos tanácsokkal és erős motivációval támogatlak utadon, hogy együtt elérjük a kitűzött célodat.

“Az akarat, a szorgalom és a kitartás szüli azokat a lehetőségeket, amelyek megváltoztathatják az életedet!”/Oravecz Nóra/

Fordulj hozzám bizalommal!

Gulyás Bálint

Gulyás Bálint


SZEMÉLYI EDZÉS ÁRAK

1 személy 7.000 Ft/alkalom
2 személy 6.000 Ft/fő/alkalom


 

Sziasztok!
Gulyás Bálintnak hívnak,97.május 4-én születtem és a Royal Class Gym személyi edzője vagyok.Általános iskolásként 7 évig kézilabdáztam majd 15 éves koromtól kezdve elkezdtem különféle küzdősportokat és súlyzós edzéssel foglalkozni. Egy idő után választanom kellett a két sport közül.Majd számomra a súlyzós edzés nyújtott nagyobb örömöt így azóta is töretlen ezzel a sporttal való kapcsolatom.
Első két évem egy másik edzőterembe töltöttem,utána találtam rá a Toldira,ahol egy év után Simon Tamás kezelésbe vett és azóta is töretlenül dolgozunk együtt.

Olyan jól haladtunk előre, hogy először verseny felkészülést ajánlott fel a Simon Team színeiben, és fanatizmusomnak köszönhetően még személyi edzői állást is kaptam, amit Ő sem gondolt volna korábban, hogy valaha ilyen történni fog.
Első versenyem 2018-as őszi szezon volt.Részt vettem a Bodysport kupán ahol egy nemzetközi szintű athletic felnőtt kategóriában a 7.helyezést sikerült elhoznom. A Superbody versenyen elhoztam a 2.helyezést🥈.
A versenyfelkészülésem nem volt ugyan zökkenőmentes de annál inkább tanulságos volt az odavezető út számomra.

A sport megtanított mindenféle fontos dologra az élet egyéb területen is. Elképesztő sokat jelent, hogy másokat motiváljak/másoknak motivációként szolgálhassak, és ezáltal segíthessek a céljaik elérése érdekében.

Szerettel várok mindenkit a vecsési Royal Class Gym-be, hogy segítsek álmaitok megvalósításában!

Simon Tamás

Simon Tamás


SZEMÉLYI EDZÉS ÁRAK

1 személy 12.000 Ft/alkalom
2 személy 8.000 Ft/fő/alkalom


 

Simon Tamás testépítő Világbajnok, a ROYAL CLASS GYM tulajdonosa és személyi edzője.
1988-ban született. A testépítéssel 14-15 éves kora óta foglalkozik. Napi 12 órában megtalálható edzőként, szaktanácsadóként és terem vezetőként. Tehát ez a sport a munkája, szenvedélye és hivatása. Junior korát aktívan végig versenyezte, többszörös Magyar Bajnoki és Junior Világbajnoki címmel rendelkezik. A junior korszak lezárultával, felnőtt testépítőként is nagyszerű sikereket tudhat magának. Az eddigi sporteredményeinek köszönhetően megalapította a Royal Class Team-et, ami a testépítő sport legfanatikusabb versenyzőit és hobbi sportolóit neveli Vecsésen.
Légy Te is a Royal Class Team meghatározó tagja! Valósítsd meg álmaidat!