SZEMÉLYI EDZÉS ÁRAK

1 személy 7.000 Ft/alkalom
2 személy 6.000 Ft/fő/alkalom


 

Bíró Gergő fitness és életmód tanácsadó vagyok.

A sport mindig is központi helyet foglalt el az életemben. 10 éves korom óta versenyszerűen sportolok és táplálkozok, ami önfegyelemre és nagyfokú türelemre tanított meg. Amíg más korombeli gyerekek a sportot hanyagolták, addig én az edzőteremben éreztem otthon magam. Minden reggel azzal a céllal keltem fel, hogy az országot képviselve ketrecharcos leszek és tenni is akarok érte.
Ennek okán kezdtem el gyerekkoromban grapplingezni, majd brazil jitsuval foglalkozni. A földharc jelentette innenstől kezdve mindig is az alap sportot számomra.
Évről évre éreztem, hogy fejlődöm technikailag, azonban nem csak ügyes akartam lenni hanem erős is. A napi edzéseket kibővítettem plusz egy óra konditermi erősítéssel. Mivel előtte nem végeztem erősítést a technikai tudásom erővel párosult. Amikor elég érettnek éreztem magam és magabiztos földharc tudást szereztem, elkezdtem az állóharc részét is a sportnak beiktatni.
Felnőtté válásom nem csak azt jelentette hogy elmúltam 18 éves, hanem azt is hogy megmérettethettem magam a felnőtt versenysportban. Az első versenyeimen olyan szintű erőkülönbséget éreztem az ellenfeleimmel szemben, hogy ez nem csak plusz löketet adott, de folyamatosan adrenalint éreztem magamban, újra és újra ketrecbe akartam lépni bizonyítani. 2012-től folyamatosan jöttek a versenyek és a nagyobbnál nagyobb sikerek. Minden szabadidőm a munka mellett egy lapra tettem fel, edzettem hajnalban munka előtt és edzettem munka befejeztével munka után. Minden napom így telt a vasárnapot kivéve, a motivációm nem hagyott alább. Amatőr szinten több szervezetnél is Magyar bajnok lettem, majd ezt követően a professzionális szinttel kezdtem ismerkedni, már nemzetközi vizekre is evezve hazámat képviselve. A legnagyobb sikerem 2015-ben volt, amikor az IKF szervezeten belül Magyar válogatottként világkupa győztes lettem.
A csúcsra menetelésem egy horror sérülés következtében megrekedt, amikor az alkarom darabokra tört egy verseny következtében. A lábadozásom alatt jobban próbáltam a testemre odafigyelni a táplálkozástudományon keresztül, hogy ne hanyagoljam el a testem sportolás nélkül. Bő egy év lábadozás után ismét ketrecbe léptem, azonban úgy éreztem hogy az egészségem fontosabb. Mivel a sportot nem szerettem volna elengedni, ezért a táplálkozástudományt kihasználva kezdtem a saját testem alakját formálni. Meggyőződésem, hogy a helyes táplálkozás nélkül nem tudtam volna ennyire gyorsan felépülni. A versenysportot elengedve a mai napig hobbi szinten űzöm a küzdősportot, azonban a sérülésem alatt volt időm átértékelni az életem.
Fokozatosan áttértem az egészséges táplálkozás világába és jelenleg is ezzel foglalkozom. Szeretném, ha minél több emberhez eljutna az, hogy az vagy amit megeszel nem csak egy szálló ige, hanem tényeken alapul. Az egészségügyi megbetegedés nagy része a helytelen táplálkozás következtében jön elő. Természetesen a sport vagy mozgás nélküli élet is párosul hozzá. 2019-ben a világon megjelent Covid fertőző betegség is jól szemlélteti, ha valaki sportos életmódot folytat és egészségesen táplálkozik, akkor jóval kisebb az esélye annak hogy a betegség teljesen lenyomjon.
Fontosnak tartom a sportolást és meggyőződésem, hogy rengeteg múlik azon hogyan végezzük el a gyakorlatokat. Nem a gyorsaságon és a feladatok hamarabbi befejezésével tudunk gyorsabban fejlődni, hanem a pontosan és szabályosan végrehajtott gyakorlatsorral. Fontos megjegyeznem, hogy nem egy általános edzésterv alapján dolgozom a vendégekkel, hanem egy személyre szabott egyedi edzéstervvel, amit egy előzetes állapotfelmérést követően állítok össze a változatosság elérése érdekében. Amennyiben a magyar nyelv nehézségei miatt nem mered magad kipróbálni nem magyar vendégként, abban az esetben angol nyelven is állok rendelkezésedre hogy ne okozzon nehézséget az életmód váltás.
Köztudott, hogy az elérni kívánt eredmény 70%-ban függ az étrend összeállításán és 30%-ban az edzésen. A vendégeim számára a megfelelő étrend összeállításában is segítséget nyújtok, így az alapot is megteremtve a kitűzött cél maximális eléréséhez. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a célok megvalósításán túl fontos az oda vezető úton ne csak a szenvedést érezzük, hanem találjunk olyat amiben kiteljesedünk és boldogsággal tölt el. Ehhez a testi-lelki egészségre van szükség, amiben kettő meghatározó dolog tud segíteni: Bíró Gergő és a Royal Class GYM
Célom az, hogy akik változtatni szeretnének életmódjukon segítséget nyújtsak a céljaik elérésében. Hiszen az egyetlen korlát ami előtted áll, Te magad vagy!